Ismét kamatot csökkent az AXA

A jelzáloghitelek piacán nagy meglepetést okozott az elmúlt évben az AXA Bank  „Hazai Hitele”. Szokásunkhoz híven évente általában kétszer, tavasszal és ősszel, kampányt indítanak, amelyekben új elemek szerepelnek, nincs ez másképp idén tavasszal sem.

A piacgazdaság mozgásának gyorsan változó trendje, ami azonnal hat a banki forrásszerzési lehetőségekre és költségekre, és az ingatlanpiacokon uralkodó bizonytalanság óvatos döntésekre és folyamatos üzletpolitikai felülvizsgálatra intik a bankokat.

A 361/2009 számú kormányrendelet több olyan szabályozást is tartalmaz, mely jelentősen érinti a bankok lakossági hitelezési tevékenységét. A kormányrendelet két szakaszban lép hatályba, nincs ez másképp az AXA-nál sem, hiszen a rendelet egy része már hatályos március óta, egy másik része pedig a következő hónap 11-én lép életbe. Ezen szabályok a június 11-ét követően aláírt szerződésekre vonatkoznak majd. Az AXA Bank már ezen szabályok szerint fogad be ügyleteket május 14-től.

Mik is ezek a szabályok?

Változnak a hitelezhetőségi limitek. Ez azt jelenti, hogy az eddig törlesztő részletre fordítható összegnek bizonyos százaléka lesz a limit. Ez CHF hitelek esetén ennek 60%-a, EUR hitelek esetén ennek 80%-a, forint hitelek esetén pedig ennek 100%-a.

Ezt úgy kell érteni, hogy ha egy háztartásban megmaradt például 50 ezer forint a kiadások levonása után, akkor csak ez (HUF), vagy ennek az előzőekben írt százaléka (CHF; EUR hiteleknél) lehet a törlesztő részlet maximuma.

Az ügyfeleknek személyre szóló tájékoztatást kell nyújtani, szóban és írásban egyaránt, ezeket az ügyfél részére át kell adni, befogadást és szerződéskötést megelőzően. Befogadás előtt át kell nyújtani egy PSZÁF tájékoztatót a túlzott eladósodottságról. Ezen kívül a tájékoztatás részét kell hogy képezze egy részletes tőkelefutási táblázat, illetve egy szerződés tervezet.

Életbiztosítással kombinált ügyletek esetén, csak a tőkegarantált összeg és a hozamgarancia vehető figyelembe.

Megváltozik a bankszámlához kapcsolódó iBanq szolgáltatás. Mind külsőben, mind tartalmában új dolgokkal találkozhat, aki eddig ügyfelük volt. Egy internetes felületre térnek át, mely azt jelenti, hogy mostantól bárhol a világon lehet majd használni ezen szolgáltatást, mindenféle digitális kulcs és program telepítése nélkül. Kibővül néhány dologgal, úgymint kártyalimit módosítás, állandó utalási megbízások rögzítésének lehetősége.

Csökkenő kamatok

Forint kamataik továbbra is első osztályúak a piacon. Lakáscél esetén 8%, szabad felhasználás esetén pedig 8,25%, melyen felül nincs kezelési költség. Ne felejtsük el azt sem, hogy ez egy alapkamat! Ha ebből még kedvezményt is kap az ügyfél – melyet az esetek nagy részében meg is kap a paraméterei alapján- akkor azt gondolom kevesen tudnak hasonlóval előállni a piacon.

Euró hiteleik kamatát pedig a svájci frank szintjére csökkentették. Lakáscél esetén 4,9%, szabad felhasználás esetén pedig 5,3% szintén alapkamaton. Ha itt a legjobb besorolásba esik az ügyfél ( P1) akkor már 3,9%!

Dolgoznak egy hazai hitelhez hasonló euro alapú konstrukció létrehozásán, melyben hosszú távú fix kamatot, referenciakamathoz igazodó árazást terveznek, szintén kezelési költség nélkül. Jó lesz!

Jól fizető ügyfeleikről sem felejtkeztek meg, ennek kapcsán most 3600 ügyfél kap, vagy már kapott is levelet, melyben megköszönik neki, hogy két éve késedelem nélkül fizeti a hitelé(i)t és megjutalmazzák egy 0,5 %-os kamatkedvezménnyel. Szerintem ez az akció sem az utolsó eset, így megéri és meg fogja érni pontosan törleszteni a hitelt.

Hitelkiváltás esetén nem lehet átlépni az ingatlanhoz viszonyított határokat, csak abban az esetben, ha  ugyanakkora hitelt veszel fel, mint a kiváltandó.

Egységesítették a minősítési technikáikat

Ha alkalmazott vagy:
Bejelentett és folyószámlán megjelenő jövedelemmel kell rendelkezned. Amennyiben nincs folyószámlára érkező jövedelmed, akkor APEH igazolással kell alátámasztanod azt. Ha APEH igazolással támasztod alá a jövedelmed, akkor az igazolásban meghatározott évben minimum 6 havi munkaviszony a követelmény. Egyéb esetben elég továbbra is a minimum 3 hónapos munkaviszony.

Ha vállalkozó vagy:
Nettó árbevételt vagy minimum 6, max. 12 havi számlakivonat bevételeit veszik figyelembe.

Hitelkiváltóknak:
A náluk felvenni kívánt hitel törlesztő részlete nem lehet több (+/- 5.000,- forint) mint a kiváltandó hitel törlesztése. 12 havi fizetési fegyelmet kérnek és a kiváltandó hitelnek 9 hónapja fenn kell állnia.

Nem változott, hogy egyedileg döntenek a következő ingatlanok terhelhetőségéről az értékbecslést követően:

Külterületi / zártkerti ingatlanok,
Vegyes vagy vályog falazatú ingatlanok,
Garázs, iroda, kereskedelmi üzlethelység,
Vegyes hasznosítású ingatlanok