A piramis összeomlik avagy egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba

A nyugdíjrendszer Magyarországon 1928 óta létezik, akkor jelent meg az erről szóló törvény és semmi más célja nem volt mint megőrizni a túl hosszú életet élő időseket az öregségi éhínségtől. ....

A nyugdíjrendszer akkor tőkével fedezett volt, a befolyt pénzeket a nyugdíjbiztosító befektette, ingatlanokat vett rajta, amit aztán bérbe adott, illetve értékpapírokban tartotta a maradék vagyont, de a háború után a tőkefedezet pusztulása miatt bevezették a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert, ami gyakorlatilag egy piramisjáték, hiszen a befizetők nem a saját nyugdíjukat biztosítják, hanem csak az aktuális eltartottakét, ők csak reményt kapnak, hogy egyszer őket is eltartja majd valaki.

Ha valaki az élet egy fontos tényezőjével nem törődik, annak azzal könnyen problémája lehet. A pénz a mai élet egy érdekes része. Csak addig fontos, amíg kevés van belőle, akkor viszont nagyon. Ha elegendő áll rendelkezésünkre, akkor észre sem vesszük.

Van egy mondás: Ha valaki minden nap csak egy forintot is félrerak, az gazdag ember lesz. Míg ha valaki minden nap csak egy tized forinttal is többet költ, az koldusbotra jut. Ezért a legfontosabb, hogy rendszeresen tegyél félre pénzt a céljaira.

Vannak célok, amelyeket, bármekkora is a jövedelmed, csak hosszabb távon (30-40 év) lehet kényelmesen megvalósítani. Ilyen például a nyugdíj. Az erre félretett pénz fogja megvalósítani azt az időpontot, amikor azt mondhatod:Nem kell többet dolgoznom! Nyugdíjba mehetek. (Van akinek ez 80 éves korában sem valósul meg, van akinek a 40-es évei előtt sikerül.)

Örömmel venném, ha elfogadnád meghívásunkat február 13-án 15.00 órakor a

"A TB és Nyugdíj nem jár, avagy pofára ejtett nemzedék" c.

 

előadásunkra, illetve ha támogatást nyújtanál ahhoz, hogy ez az előadás minél szélesebb körben elterjedhessen.

Azok a politikai és gazdasági változások, amelyeket megélünk, nem csak a jelenünket érintik, hanem a jövőnkre is hatással vannak.

Mi történik valójában?

  • nézz szét a munkahelyeden: létszámleépítés, ahol eddig 10 ember dolgozott ma már egy ember látja el a faladatokat
  • ha idősebb korú valaki, már csak költségtényezőnek tekintik
  • miért van az, hogy a gyárak jelentős részét külföldre telepítik
  • tudtad, hogy a nyugdíj és egészségügyi járadék immár adó, mert ezért nem kell adnia az államnak semmit...
  • jelenleg kb. 300 000 ember egyáltalán nem kap nyugdíjat.

Az egy főre eső nyugdíj összegének kiszámítására ma kétféle módszert használnak. Az emberek többsége a “jár módszerrel” számol, az állam pedig a “jut módszerrel”, körülbelül így:

A “jár módszer” szerint: Egész életemben vonták tőlem a nyugdíjat, most majd visszakapom.

A “jut módszer” szerint: Az egy főre eső nyugdíj összege egyenlő aktív dolgozók száma szorozva az általuk befizetett járulék összege mínusz a rendszer költségei osztva nyugdíjasok száma.

Hogy egészen világos legyen a kettő közötti különbség, idézem az ismert anekdotát a kocsmazárás után a napi borravalón osztozó roma népzenészekről.

Nagybőgős: “Hát nekem nem jár?”
Prímás: “Járni jár, csak nem jut!”

Akarsz nagybőgős lenni?

Te is, mint mindenki, szeretne szép jövőt magának, nyugodt, biztonságos és kényelmes életet. S hogyan lehet mindezt megvalósítani? Hogyan lehet okos döntéseket hozni, gyorsan és hatékonyan megoldani problémáidat, megérteni, ki mit miért tesz, illetve nem tesz?

Ahhoz, hogy ezeknek a változásoknak a hatásaira fel tudjunk készülni a konkrét kérdések mellett szeretnénk, ha kicsit más szemszögből is átgondolnád a jelened és a jövődet, ezért szeretettel várunk február 13-án 15.00 órakor a "A TB és Nyugdíj nem jár, avagy pofára ejtett nemzedék" c. előadásunkra, ahol a fent említett témákról folytatunk beszélgetést.

A részvétel ingyenes, de mivel a terem befogadóképessége korlátozott, (max 15 főt tudunk fogadni) a jelentkezés regisztrációhoz kötött.

Tartama: 50 - 60 perc, kérdésektől függően

Helyszín: Székesfehérvár

Jelentkezési határidő: 2014.02.11

Foglald le a helyed most: telefonon a 70/ 673-0049 számon vagy e-mailben a kenezgaby[kukac]gmail.com címen.