És mi lesz a jenhitelesekkel?

Emelkedtek a banki kamatok, jutalékok és a költségek, a hitelbírálati idő is jelentősen nőtt. Egy-másfél hónapba is beletelik, míg megszületik a döntés, a jelzáloghiteleknél pedig megnőtt az önerő mértéke. Az ingatlan úgynevezett menekülési értéke (az az érték, amit a bank figyelembe vesz, ha az ügyfél nem fizetne) a korábbi 80-90 százalékról mára 65-75 százalék körülire esett.

A forintalapú hitelek továbbra sem versenyképesek, hacsak nem támogatottak, így a hitelt felvevők megmaradtak az euróalapú kölcsönöknél.

Tankrét, engedd meg, hogy itt válaszoljak a hozzászólásodra.

Nemcsak az árfolyamveszteség érintette kellemetlenül a jenhiteleseket, hanem az elmúlt hónapok gazdasági válsága is. Emiatt az ingatlanok ára lejjebb ment. A válság előtt, az ingatlan menekülési értékének 65 százalékáig nyújthatott a bank kölcsönt. A globális válság hatásai miatt ezt a feltételt is szigorította a bank, s immár csak az ingatlan menekülési értékének 50 százalékáig adható a hitel.

A devizahitelesek közül most azok vannak a legnehezebb helyzetben, akik japán jenben adósodtak el. Az árfolyamváltozás okán aki tavaly nyáron például 10 millió forint ingatlanhitelt vett fel japán jenben, az most 17 millió forinttal tartozik a banknak.

A nagy kockázat miatt jenhitelt már kevés bank folyósít, ha mégis, csak szigorú feltétek mellett. Aki nem tudja fizetni az akár 70 százalékkal megnövekedett törlesztő részleteket, az komoly bajba kerülhet, ha ugyanis az értékesített ingatlan nem fedezi a hitelt, akkor az adóst újabb befizetésekre is kötelezheti a bank!

Adódik a kérdés: a bank a hitel ajánlásakor felkészítette-e az ügyfelet arra, hogy a jenhitel ekkora kockázattal jár? Az írott szerződés egyik mondata figyelmeztet arra, hogy a jenhitel fokozottan rizikós. Ha a szerződést aláírták, akkor ezt tudomásul vették.

A szignózott szerződés szerves részét képezi az általános üzletszabályzat, ami tartalmazza, hogy a banknak milyen esetben van lehetősége a hitelfeltételek korrekciójára.

A bankfelügyelet a sajtón keresztül az elmúlt évben többször figyelmeztette a pénzintézeteket és ügyfeleiket a jenhitel fokozott veszélyeire. A PSZÁF úgy vélte, hogy az ügyfeleknek a jenhitel esetében fogalmuk sincs a vállalt rizikó nagyságáról.

Abban az esetben, ha a japán jen alapkamata változik, - ami elemzők szerint szinte biztos - a japán jen hitel is drágulni fog, hiszen az alapkamatot valószínűsíthetően erről a szintről csak emelni fogják. ( lásd a svájci frank alapú hiteleket )

Egy fél százalékos kamatemelés akár 3%-kal drágíthatja a havi törlesztő részleteidet, és akkor az árfolyamváltozás okozta emeléseket még nem is vettük figyelembe.

Amiért mégis sokan mellette döntöttek: a többi devizanemhez képest 15-20%-kal alacsonyabb törlesztő részletű hitelhez juthattak.

A japán jen árfolyama azonban gyakran, és a többi devizához képest nagyobb mértékben ingadozik, emiatt előre nem kiszámítható, és nagyobb mértékű bizonytalanságot jelent a többi devizahitelhez képest.

Az elmúlt hét év MNB adatai alapján az árfolyam ingadozás szórása négyszer nagyobb volt, mint az euróé vagy a svájci franké.

Megoldás ha átváltod? Jól gondold meg.

Láthattuk a reklámokban is, hogy a jenhiteleknél megengedik a bankok, hogy átválthass másik devizanemre a futamidő alatt, vagy csak az adott havi törlesztő részletedet rosszabb árfolyam esetén másik devizában törleszhesd.

Ez a valóságban azért nem ennyire egyszerű.

Átváltás esetén általában 2 héttel előbb be kell jelentened az átváltási szándékodat. Ennyi idő alatt megint annyit változhat az árfolyam, hogy többet is bukhatsz a dolgon, mint amennyit elsőre gondoltál.

A másik fontos tudnivaló, hogy az átváltás (legyen az a teljes hitel átváltása, vagy csak az adott hónap törlesztő részlete) nagyon is sokba kerül.

Ennek oka, hogy japán jenről nem lehet közvetlenül másik devizára átváltani, hanem először forintra történik az átváltás, majd forintról a választott devizára.

Így az átváltás jelentős többletköltséget jelent, hiszen a kettős átváltás költségét, illetve a vételi és eladási árfolyamok között különbözetet is meg kell fizetned.

Jó, ha ezt is szem előtt tartod, amikor azt hallod, hogy az átváltás ingyenes!

A jenhitel a bankok számára épp olyan nagy kockázatot jelent, mint neked, „mezei” hitel felvevőnek.

Hogyan csökkentették a bankok a kockázatukat?


Először is a magasabb kockázatot az is jelzi például, hogy van olyan bank, amely a felvett hitelösszeg 160%-ára jegyzett be jelzálogjogot a fedezetül felajánlott ingatlanra.

Ezzel próbálta azt a kockázatot csökkenteni, hogy egy nagyobb mértékű árfolyammozgás esetén is az ingatlan még mindig elegendő fedezetet nyújtson a felvett hitel összegére.

Ezen kívül az is jelzi a kockázatot, hogy a finanszírozási arányok általában alacsonyabbak a jenhiteleknél, azaz az ingatlan értéke alapján kevesebb hitelösszeget vehettek fel, mint más devizánál.

Svájci frank alapú devizát ma már csak kevés bank nyújt, de vannak kivételek, de nemcsak a devizanemet, hanem a futamidő hosszát is érdemes bölcsen megválasztani.

Ajánlom figyelmedbe a " Szerződéskötés előtt " című hitel tanfolyamot, vegyél részt rajta, ingyenes, sok kérdésre választ kapsz, de aki hitel felvétele előtt áll, nem árt tájékozódni:)