Hogyan kerülhet 2,5 m2 majd két millióba?

 

Egy tanulságos hitelsztorit fogok elmondani, persze nevek nélkül.

 

 

Szóban forgó ügyfelünket, személyesen is ismerem, így nevezzük Őt a továbbiakban barátnak. Tudni kell a barátomról, hogy egyedül neveli 3 gyermekét, anyasági és családi pótlék a jövedelme, és hogy ne legyen egyszerű dolgunk, aktív státusszal szerepel a KHR listán, egy hitelkártya tartozása van.

 

Lakást szeretett volna venni, volt is hiteltanácsadónál, azt mondták neki ha hoz egy adóstársat akinek jó jövedelme van, akkor kaphat hitelt és a szocpol elég lesz önerőnek.

 

Be is adták anno a kérelmet, de amikor mesélte, hogyan és hova, akkor mondtam, hogy az lehetetlen, hogy kölcsönt kapjon ( nagyon drukkoltam neki, hogy „összejöjjön „ ). Ő váltig állította az igazát, de nem vitatkoztam vele, sajnos nekem lett igazam.

 

Eltelt időközben egy két év, időközben változott a banki hitelbírálat,én időközben más városba is költöztem, így nem igazán követtük egymás napi dogait.

 

Tartottuk a kapcsolatot, és egy nap csörgött a telefon, kedves barátom hívott, hogy talált egy számára megfelelő lakást, korábban bérelték is, csak különböző okok miatt el kellett költözniük.

 

Nagyon sajnálta, mert tényleg számára jó helyen volt, közel az óvoda kb. 100 m-re, az iskola az út túloldalán, játszótér az udvaron, és a társasház egyedi mérőórákkal is fel van szerelve, az egyik legjobb rezsiköltségű kategóriába tartozik.

 

A tények tudatában kérte a véleményem, hogy nem tudok-e számára megoldást? Kivételesen jókor és jó helyen keresett, mivel a banki változásoknak köszönhetően, reális esélye volt egy lakáshitel elindításához.

 

A hitelügyben Ö az ingatlan tulajdonosa lett, és a volt élettársa nyújtott neki segítséget abban, hogy vállalta az adós minőséget a bankkal szemben.( Valljuk be, kevés ex tenné ezt meg, apaságból jeles )

 

Minősítést követően, világossá vált, hogy a kért hitelt nagy valószínűséggel megkapják, a szocpolt is igényelhette, mert az összes jogszabálynak megfelel, a lakás is megfelelt a követelményeknek, ( minimálisan 2 szobás és max. 4 szobás ingatlan vásárlására, szobánként el kell érje a minimális 12 m2-t ).

 

Elindítottuk az igénylést, kiment az értékbecslő, és a hitelbírálat pozitív lett, de a szocpolt elutasították!

 

Nem értettük hirtelen mi lehet a gubanc, be a bankba és kiderült, hogy a kisebbik szoba csak 10 m2, az értékbecslés szerint. Akkor itt valami nincs rendjén, mert, ismerve a lakást, valamit nem mértek le jól.

 

Kiderült, hogy a hitelkérelemhez csatolt alaprajzon -amit az ügyfél készít saját kezűleg- a kis szoba mérete pontatlanul lett megadva, ugyanis nem faltól- falig mérték, hanem csak faltól a szekrényig. A szóban forgó szekrény ugyanis beterítette teljes mértékben a falat.

 

De itt az értékbecslő is hibázhatott [ugyanígy :))) ] , ezért kértük az értékbecslő cégtől a felülvizsgálatot.

 

Természetesen még aznap délután ki is mentek és sűrű bocsánatkérések közepette lemérték a kérdéses szoba méretét, és láss csodát 12,5 m2!

 

Az elkészült helyreigazításnak köszönhetően ügyfelünk megkapta az 1,9 milliós állami támogatást.

 

Jelenleg egy boldog lakástulajdonos, és ugyanannyi a törlesztő részlete mintha albérletet fizetne.

 

Mindenütt emberek dolgoznak, előfordul tévedés, de ha ez az eset ha veled esik meg, úgy hogy azt sem tudod, hol a hiba, vajon Te is megkapod a támogatást? Vajon nem az lett volna a banki ügyintéző válasza, hogy egyéb ingatlan fedezet bevonásával pótolhatod az önerőt?

 

Várom véleményed a témában.