Köztartozással, munka nélkül nincs szocpol! - Szocpol 2012 újra

 

Orbán Viktor és Matolcsy György bejelentette a kormány 2012-re vonatkozó otthonteremtési programját, és az új szocpol rendszerét. Ezek mellett új keretek közé szorítják az államilag támogatott lakáshitelt 2012-ben.

Újra bevezetik az államilag támogatott forintalapú lakáshitelt, melyet megváltozott feltételekkel, de használt, és új lakás vásárlásához is igénybe lehet majd venni.

Használt lakásra az igénybe vehető összeg tizenöt, míg újonnan vásárolt lakásra harminc millió forintig lehet igényelni a hitelt. Emellett szintén újra beindul az elsősorban fiatalok lakásvásárlását támogató szocpol.

A kifizetések 2012-ben indulnak legkorábban, melynek feltételei a következők:

- csak új lakás építéséhez vagy új lakás vásárlásához,
- minimálisan az egyik szülőnek legalább féléve bejelentett munkaviszonnyal kell rendelkeznie,
- a lakásigénynek „méltányolhatónak” kell lennie,
- az épületnek minimum B energetikai kategóriájúnak kell lennie,
- az építkezés/vásárlás során felmerült költségeket számlával kell igazolni,
- az igénylőknek köztartozásmentes adózóknak kell lenniük, melyet adóhatósági igazolással kell bizonyítaniuk,
- csak lakástulajdonnal NEM rendelkező természetes személyek vehetik igénybe a szocpolt

Természetesen a szocpol összege függ a gyermekek számától, valamint az építendő/megvásárolandó lakás méretétől, és a pénz utólagos finanszírozás keretében kerül kifizetésre.

Mi történik vállalt gyermek esetében? - Ekkor is jár a szocpol, de feltételei vannak:

35 év alatti házaspárok
2 gyermeket lehet előre vállalni
az első gyermeket 4 éven belül
a második gyermeket 8 éven belül kell "produkálni".

Építési költségek maximalizálása (nincs több államilag támogatott luxuslakás):
"B" energiaosztályú lakás esetében

2 eltartott gyermek esetén
60-75 m2 - 800.000 Ft
75-90 m2 - 1.000.000 Ft
90 m2 felett - 1.300.000 Ft

3 eltartott gyermek esetén
70-85 m2 - 1.200.000 Ft
85-100 m2 - 1.500.000 Ft
100 m2 felett - 2.000.000 Ft

4 eltartott gyermek esetén
80-95 m2 - 1.600.000 Ft
95-110 m2 - 2.000.000 Ft
110 m2 felett - 2.500.000 Ft
A m2 értékek a lakás hasznos alapterületére vonatkoznak!

A támogatás összege a következőképp változik "B"-nél jobb energiaosztályú lakások esetében:

"A" energiaosztályú lakás építése esetén: 1.1 szorzó
"A+" energiaosztályú lakás építése esetén: 1.2 szorzó
Passzív lakás építése esetén: 1.3 szorzó