Adós vagy? Nem baj, fizetheted a banki közterheket is.

A fogyasztóvédelmi szervezet megállapítása miszerint a  bankok továbbra is semmibe veszik a fogyasztókat, hiszen rengeteg feltételt felsorolnak, amelyekkel élve aztán egyoldalúan módosíthatják a szerződéseket, a fogyasztók hátrányára.

Nyakadban a banki közterhek-->>

Augusztus 1-jén lép hatályba az a jogszabály módosítás, amelynek alapján a bankok a lakossági kölcsönszerződés vagy fogyasztóval kötött pénzügyi lízingszerződés esetén kizárólag a kamatot, díjat vagy költséget módosíthatják egyoldalúan - az ügyfél számára kedvezőtlenül - abban az esetben, ha a szerződés az abban egyértelműen, konkrétan meghatározott, a módosítandó költségelemre kihatással bíró feltételek megváltozása esetére ezt lehetővé teszi.

Az még érthető, hogy a jegybanki alapkamat változása, az országkockázat növekedése, a bankközi hitelkamatok vagy a kötelező tartalékolási szabályok kedvezőtlen változása jó érv lehet a hitelek drágítására.

Az viszont már kevésbé, hogy a bank értékesítési pontjai és irodahelyiségei bérleti díjának, működési költségeinek - például villanyszámlájának - emelkedése, dolgozói bérének gyarapodása,
a munkanélküliség ráta emelkedése, vagy ha a bank internet használatának költsége nő, az irodaszerek beszerzésének mértéke módosul, a bank hirdetési költségeinek növekedése, vagy ha a bankok közötti elszámolás költségei változnak, sor kerülhet az egyoldalú szerződésmódosításra, miért lehet ok arra, hogy emelje az adós havi törlesztő-részletét.

Ilyen tételek szerepelnek, illetve szerepeltek ugyanis a Citibank és a CIB-csoport által első körben közzétett listáján. Eddig is sejthettük, de a felsorolásokból az is nyilvánvalóvá válik, hogy a bankok közterheik növekedését is áthárítják ügyfeleire.

Erre már reagált a CIB Bank, egy a a Heti Válasz Online megkeresésére közleményben tudatta: a kamatok, díjak, költségek egyoldalú, az ügyfél számára kedvezőtlen módosítását lehetővé tevő tényezők közül kivette a munkanélküliségi ráta, a banki munkavállalók havi bruttó átlagkeresetének emelkedése, valamint a bank szolgáltatásainak népszerűsítése érdekében használt kommunikációs és hirdetési felületek listaárának változása című feltételeket.

A bank finomított az inflációs feltételen is: csak akkor fog erre hivatkozva drágítani a kölcsönön, ha az éves fogyasztói árindex kétszámjegyű emelkedése következik be.

Emellett a bank átfogalmazta a működési költségekkel kapcsolatos részt: az új szövegezés szerint kamatemelő tényező lehet „a bank működési költségeinek - a bank érdekkörén kívül álló okból keletkező - növekedése (különösen, de nem kizárólagosan a bank értékesítési pontjai és irodahelyiségei bérleti díja és fenntartási, működési költségei, az egyes termékek és szolgáltatások értékesítéséhez, közvetítéséhez kapcsolódó, külső felek számára megfizetett jutalékköltségek fajlagos emelkedése stb.)"

Emellett a CIB azzal is kiegészítette listáját, hogy a fenti tényezők változása nemcsak a kamatok, díjak és költségek emelését, hanem csökkentését is indokolhatják.

Bajnai Gordon mára magához rendelte több bank vezetőjét, a bankszövetség elnökét, a pénzügyi felügyelet és a versenyhivatal vezetőit.

A miniszterelnök egy öt pontból álló javaslatcsomagot készül előterjeszteni, amelyet ha elfogadnak, nem lehet majd mondvacsinált okokra hivatkozva, mindent ráterhelni az adósokra.

Ha valaki az áthidaló kölcsön ellenére sem tudná visszafizetni a hitelét, és elvesztené lakását, akkor a kényszer értékesítés során az önkormányzatoknak elővásárlási joguk van, megvehetik a lakásokat, amelyeket a piacinál kedvezőbb feltételekkel bérbe adhatnak az adósoknak.

A törvényjavaslatot itt elolvashatod.

Az önkormányzatoknak erre a célra 60 milliárd forintos, önrész nélküli, nagyon kedvező kamatozású hitel áll rendelkezésükre.

A kkv-k számára uniós forrásból rendelkezésre álló 140 milliárd forintnyi forgóeszközhitelt a bankokon keresztül lehet lehívni. A kis- és középvállalkozások hitelezési tempója azonban a kormány szerint nem megfelelő, nem tudni, miért akad el a hitel. A cél az, hogy a vállalkozások minél kevesebb vérveszteséggel vészeljék át a válságot.

Persze nem szabad elfelejteni, hogy a bankok eddig is akkor emeltek kamatot, amikor akartak.

Te milyen levelet kaptál a bankodtól?


 

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com