Támogatás a munkával rendelkező, de anyagilag megrendült adósoknak is


Az Országgyűlés
márciusban már elfogadott egy, munkanélküli lakáshiteleseket segítő, állami kézfizető kezességvállalásról szóló törvényt, ám azt az Európai Bizottság még nem hagyta jóvá.

A kormány ezt a törvényt is módosítaná, kiterjesztve a támogatást a munkával rendelkező, de anyagilag megrendült adósokra is, 2009. szeptember 30-a helyett 2010. június 30-ig lehetne jelentkezni a programra a tervek szerint az önkormányzatok elővásárlási jogot kapnának a hitelüket fizetni nem tudó adósok lakásaira.

A korábbi lakástulajdonosok a helyhatóságoktól bérelnék vissza az ingatlanjaikat, nem fizetnék sem a törlesztőrészletet, sem a közös költséget, a törvény megteremtené annak feltételeit, hogy az önkormányzatoknak a Magyar Fejlesztési Bank által kedvező feltétekkel biztosított hitel adjon lehetőséget a lakások megvásárlására árverésen.

A másik csoport, amely ugyan meg tudja tartani a lakását,Akiknek a törlesztőrészlete az eredetihez képest 30 százalékkal megemelkedett a törlesztő részlete,( amely ugyan meg tudja tartani a lakását )  de számára gondot jelent a megnövekedett törlesztőrészlet fizetése, állami garanciavállalás mellett két évre áthidaló kölcsönt kérhet a banktól.

Az EB még nem hagyta jóvá a törvényt, az egyik vitás kérdés a 100 százalékos mértékű állami kezességvállalás, ezért a kormány ezt is módosítaná. A munkanélküliek esetében az állami kezesség mértéke 80, a nehéz helyzetű, de munkával rendelkezők esetében pedig 70 százalék lenne.

Elhangzott egy olyan javaslat is, hogy amíg az EB rá nem bólint a törvényre, kezdeményezze a bankoknál, hogy ne lakoltassanak ki családokat, ha nem tudják fizetni lakáshitelük megnövekedett törlesztőrészletét, és ne árverezzék el lakásukat. A lakáshitelesek megsegítésére - e törvénymódosítás mellett - a kormány ősszel kezdeményezi a
magáncsőd intézményének bevezetését is.
 

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com